Gáspár Győzike és Beja Asszony naplója!
Sziasztooook! Mindig sztár akartam lenni. Sikerült is. Beja Asszony meg még nagyobb sztár lett!
Új Romantic és jön a show is!
Sziasztooook!
Ne haragudjatok, hogy ilyen régóta nem válaszoltam meg a leveleket, amiket klüldtetek nekünk Buksi miatt, meg köszönjük a rengeteg karácsonyi és újévi jókívánságot. Rengeteg dolgunk volt az utóbbi időben, sokat forgattunk a show miatt, meg utaztunk is persze.
Köszi a gratulációkat Bea öltözködése miatt.
Elnézést kérek azoktól, akik azt kérték tőlünk, hogy találkozhassanak velünk, meg küldjünk pénzt, de időnk, meg pénzünk sincs annyi, hogy minden kívánságnak eleget tudjunk tenni. Annyit tehetünk értetek, hogy imádkozunk mindenki szerencséjéért.
Szeretném bejelenteni nektek tisztelt barátaim, hogy megalakult az új Romantic! Annyit elárulok, hogy Zsuzsi külföldre távozott, így Katinka maradt mellettem, harmadik tagnak pedig egy salgótarjáni és nagyon csinos lányt vettünk magunk mellé. Indul hamarosan a turnénk és lesz új nagylemez is.
Szeressetek bennünket továbbra is. Ja, és jön hamarosan a show újabb folytatása is.
A jóisten vigyázzon rátok is.
üdvözöl Bea is benneteket.
Nagyon szomorúak vagyunk...
Megfogadtam hogy nem írok többet blogot mert sokan támadtak hogy minek megint újabb széria a sómban, de most mégis kivételt teszek, mer olyan történt ami megrázta az egész családunkat. Hétfőn reggel azzal hívtak minket telefonon hogy Buksi kutyánkat valakik kikötözték a vonat elé és Buksikának levágta a lábát a vonat. Buksi nincs többet.
vigasztalhatatlanok vagyunk. Ki és mé csinálja ezt velünk? Kinek ártott az a szegény kutya?
Nem elég hogy engem megvertek most Buksi?
Ki lesz a következő a családomba?
Szégyelje el magát az aki ezt tette.
Köszönöm azoknak akik írtak üzenetet nekem, hogy együtt érzenek velem, amiért megvertek. A szapora fosás jöjjön azokra egy héten át akik ezt tették velem.
Köszönöm mindenkinek aki írt nekem a Jóisten segítsen mindenkin ezért.
Nem volt kamu hogy rám támadtak azt hittem megvakulok de megúszom hála istennek.
Láthattátok a tv-ben hogy sírok én ezt nem szégyellem, meg a munkát se szégyellem, meg azt se hogy pénzt kapok érte. A családom számomra a legfontosabb értük csinálok mindent, értük még azt is elviselem, hogy megvernek.
Sokan kéreztétek, hogy mi van a Romantikkal, hát az van, hogy befejeztük. Vagyis én befejeztem a közös munkát a lányokkal. Elváltak az útjaink, de a kezdeti harag után most jóban vagyunk.
Kérdezték tőlem hogy megyünk-e Beával a 2007-es operabálra, hát nem biztos, hogy a pestin ott leszünk, ha megyünk, akkor Bécsbe megyünk. Ott nem ismernek minket és jól tudjuk majd ott érezni magunkat.
Sokan kértek tőlem segítséget, sajnos, nem tudok segíteni mindenkinek mert egyedül kevés vagyok, dicsak hát hogy segítsek a fél országnak. mert legalább annyian írtak nekem levelet.
Nekik üzenem, hogy bízzanak Istenben mert ő mindenkin segít.
És gyertek el a fellépéseimre és nézzétek a tv-műsorunkat.
A gádzsijaim meg én is most nagyon szomorúak vagyunk Buksika miatt de azt kívánom annak aki ezt tette vele hogy soha többet ne aludjon nyugodtan.
Túl furcsa, megvernek, kigyilkolják a kutyát, mi jöhet még?
Igen, azt mondom, hogy kurva ország, mert bárkihez bemehetnek, megverhetik, megölhetik a kutyáját, nincsenek felelősök. Csak szórakoztatni akartam, odaadtam az életemet. Oké van pénz, de mit ér az ilyenkor? Hogy állhatnak így a dolgokhoz, nem is értem. Tele vagyok bánattal.
Ahogy a kutya meghallotta a hangomat még lépett néhány lépést felém, azt hittem megszakad a szívem.
Ez most jelzés volt felém hogy abba kell hagynom a műsort.
Táncolok!
A válaszom igen mindazoknak, akik a szombat esti tánc folytatásáról érdeklődtek: benne leszek én is a következő szériában. Már gyakorlok, minden nap van táncórám, bár eddig sem mondhattam magam botlábúnak.
A másik leggyakrabban feltett kérdés a hét vége óta az, hogy milyen kocsit kaptam. Hát egy Audi terepjáróval járok két napja. Nagyon szeretem és nagyon biztonságban érzem magam és a családom benne.
Köszi az érdeklődést, mindenkinek jó egészséget kívánok.
Sziasztok.
Bea
Nagy buli volt!
Nagy bulit rendezett nekem Győzi péntek este a salgótarjáni megyeházán. Kétszáz vendéget hívtunk meg a születésnapomra, nagy vacsorát adtunk, rengeteg finomság volt, jól éreztük magunkat, de jobban szeretném, ha Győzi nem csak ilyenkor, egyszer egy évben kényeztetne, hanem minden nap bebizonyítaná nekem, hogy szeret. Nem mondom, hogy nem örülök ennek a nagy felhajtásnak, meg a drága autónak, amire már régen vágytam, de nem minden a pénz. Sokszor jobban örülnék, ha csak magához szorítana., de mindegy, ez van. Már az is valami, ha legalább mondja, hogy szeret.
Szép nyarat!
Sziasztok!
Nagyon kevés időnk volt az utóbbi hónapokban, a műsor, az új együttes, a győri lakás, a show őszi folytatása körüli tárgyalások miatt. Nyaraltunk is, a lányokkal is kellett fogallakozni, úgyhogy sok dolgunk volt, de az a rengeteg levél, amit kaptunk tőletek, az mindenért kárpótolt minket. Még nem tudtunk válaszolni mindenkinek, de igyekszünk, mert nem akarunk csalódást okozni nektek.
Reméljük, szép lesz a nyár hátralévő része is, sokatokkal találkozunk majd fellépéseinken, mert továbbra is járjuk az országot.
Akik arról írtak, hogy ne törődjünk a minket bántó emberekkel, az irigyekkel, azoknak igazat adunk. Nekünk nem ők, hanem Ti, a rajongóink a legfontosabbak.
Szép nyarat!
Sziasztok!
Győzike és Bea
Irigyek az emberek!
Én ezt nem értem.
A Romanticnak fogynak a lemezei. A Győzike showt nézi a fél ország. Ott vagyok minden újság címlapján. Sikeres és boldog vagyok. Nem vagyok csúnya. Jó, egy kicsit elhíztam, de ezzel nem én vagyok egyedül. A többi kövér embert miért nem cikizi senki? A többi, nem olyan sikeres együttest mié nem bántja senki? Mi baj van velem? Az, hogy cigány vagyok? Hogy nincs diplomám? Könyörgöm, hány olyan diplomás van, aki csak szeretne picit annyire ismert, sikeres lenni, mint én vagyok?
Miért kellett kinézni vagy lenézni az operabálon?
Az én pénzem büdös? Vagy én vagyok büdös? Milyen produkcióval jöjjek elő? Hisz ezt a sikert se tudja utánam csinálni senki? Fábry Sándor műsora megy régebben, mint az enyém és az ő műsora csinál akkora nézettséget, mint a Győzike show. Érdekes, ő nem rosszindulatú velem szemben.
Csak azok rosszak velünk szemben, akik irigyek? Hát akkor jó sok van belőlük az országban.
Operabál helyett...
Nagyon megviselt minket az operabál sznobjainak viselkedése. A többség olyan volt, aki egész évben arra gyűjt, hogy itt lehessen és egész évben ezt mesélhesse, ami még nem lenne baj, de ezek az emberek olyan magasan hordják az orrukat, hogy a tv-t fel kell rakni a szekrény tetejére, hogy nézhessék a Győzike show-t. Mert nézik, de itt olyan megvetően néztek ránk, a sok semmitmondó arc, hogy inkább ott hagytuk őket.
Most ennyit erről, még le kell ülepednie bennünk az ott történteknek.
Most egy levél, amit most kaptunk. csak azért, hogy lássátok, ilyenek is jönnek.
"Te sötétségben lakó b..s cgny.Mit gondoltál téged meg a retkes familiád mindenhova beengednek mert pénzed van?Modort kellett volna tanulnod,de anyád nem ért rá nevelni téged mert az alkoholizálás fontosabb volt neki,apádnak meg a kurvák.A fattyaid is igy fognak járni,neveletlen mind a kettő az a tehén Evelin,akibe annyi akaraterő szorult mint egy döglött csótányba,a kis kreténről meg annyit én 1 hónap alatt ember faragnék belőle,mert úgy viselkedik mint maugli.Szomorúan vettem tudomásul hogy folytatódik a féreg családoddal a műsor,ilyen seggszájú vagy.Pénzért az anyádat is eladnád,csak nem kell senkinek mert alkoholista.Apád meg sikkaszt jobbra balra,vagy már megvette a nógrádi ügyészséget is?nem tagadom láttam egy két müsort de gyomorforgató volt.Ezért mondok véleményt.Az olyan helyeket meg felejtsd el ahol a disztingvált viselkedés a mérvadó,maradj a putrisoron az a te világod.Még valami nem vagy a nép gyermeke,csak egy buta cigány akit szégyell az ország nagy része mert lejáratod az országot külföldön.Jó modort, finomságot nem lehet venni,azzzal születik az ember.Beléd csak közönségesség,harsányság,és jókora adag sötétség szorult.A Beá ha nem lenne pénzéhes már rég otthagyott volna,de egyszerű mint a bot,és tűri a megalázásokat amit a nőügyeid révén kap.remélem valami autóbalesetben kipurcan az egész retyerutya.Csak igy tudnánk tőletek megszabadulni,hála a médiának.Én maradok ezután is a könyveknél,az többet ér mint a tv.Javaslom ti is olvassatok könyveket,persze ha tudjátok mi az! "
Megint jön a show!
Sziasztok!
Ismét jövünk és hamarosan. Bízunk benne, hogy Titeket is a tv előtt köszönthetünk. Mi mindent megteszünk azért, hogy jól érezzétek magatokat, ha leültök a Győzike showt nézni.
Mert tudjuk, hogy mindenki nézi, az más kérdés, hogy nem vallja be. :)
Kicsit sok volt ez a két hónap pihenő, de azért jó szolgálatot tett az egész családunknak. Reméljük, Ti is annyira várjátok a műsor első adását, mint amennyire mi várjuk.
Legyetek jók és vigyázzatok a családotokra!
Nem kamuzunk!
Sziaszto!
Nem vagyunk kamusok!
Vannak bizonyos játékszabályok és azokat be kell tartanunk.
Ha a cég, amellyel kapcsolatban áll bárki is, azt mondja, hogy ez és ez üzleti titok, akkor arról nem lehet beszélni! Így tettünk mi is. Amikor eljött az ideje, akkor meg a megfelelő ember elmondta, hogy lesz a shównak folytatása.
Ez van. Most már mi is elismerjük, hogy folytatjuk, mert erre most van lehetőség.
Senkit sem akartunk becsapni, senkit se akartunk megbántani.
Remélem, nem haragszotok ránk, és nézni fogjátok a műsort. Mi mindent megteszünk majd azért, hogy minden nézőnk jól éerezze magát.
Sziasztok.
Bea és Győzike.
A hír igaz.
Megírta minden újság, úgyhogy nincs mit titkolóznom, tényleg megcsináltattam a melleimet. Két szülés után ezen nincs mit csodálkozni. Nálunk nem volt tápszer, én egy éven át szoptattam mindkét lányom. Örülök neki, hogy volt pénzünk megcsináltatni a műtétet, mert nagyon tönkre mentek a melleim. Nem akartam szégyenkezni emiatt Győző előtt.
Még múlt év őszén kérdezték meg ezt a salgótarjáni rádióban, kicsit meg is lepődtem az egyenes kérdésen, mert a műsorvezető férfi volt, de megmondtam neki az őszintét.
Válasz ez most mindazokra a levelekre, amiket ebben a témában kaptam.
A lányok jól vannak, élvezik, hogy nem kell kerülgetni az operatőröket.
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
- lassan gépelek, de megoldom.
- (8) - lummerivett - 2009/11/19
- Új Romantic és jön a show is!
- (18) - agatha - 2009/04/05
- Nagyon szomorúak vagyunk...
- (16) - krajasica - 2007/06/19
- Operabál helyett...
- (8) - lenin - 2007/01/25
- Táncolok!
- (2) - vesanyi - 2006/11/24
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): GáspárGyőzike